sport

Ugráljunk!

u7

„Ugráljuk, mint a verebek. Rajta, gyerekek!” szól az ismert gyerekmondóka, és én is erre szeretnék minden gyereket biztatni. Tudtad, hogy az ugrás az alapvető mozgásformák közé tartozik, akárcsak a járás, futás, dobás, elkapás, mászás, húzás, tolás, függés, azonban megfelelő fejlődés csak akkor érhető el, ha a gyermek kellő gyakorlásban vesz részt?

Az oktatási intézmények mellett, mi szülők is sokat tehetünk gyermekünk ugrásügyességének a fejlődéséért, már totyogó korától. Törekedjünk arra, hogy a már járni tudó gyermekünk minél többet lépcsőzzön. Ez azért is fontos, mert az ugrások a kis magasságból történő lelépésekből alakulnak ki, ekkor azonban még a leérkezés egy lábra történik és továbblépéssel folytatódik. A következő fejlődési szakasz a helyből ugrás, és három éves kora körül jut el a kisgyermek oda, hogy biztonságosan át tudjon ugrani egy földre rajzolt jelet, vagy kisebb akadályt. Öt éves korra már jól megy nekik a szökdelés mind egy és két lábon, mind helyben, mind pedig haladással, és ügyesen ugranak fel és le is. Biztosítsunk tehát nekik minél több lehetőséget az ugrálásra, melyhez érdemes felhasználni minden olyan tevékenységet, melyet a gyerekek szívesen végeznek. Ismertessük meg velük gyerekkorunk ugrálós játékait. A mai gyerekek többsége sajnos nem ismeri azt a fantasztikus játékot, amelyet gyerekkorunkban – talán Te is – kihasználva minden szünetet, rengeteget játszottunk. Ez a játék, mindamellett, hogy olcsó és a játékhoz szükséges eszköz kis helyet foglal (elfér a zsebünkben is), kiválóan fejleszti az ugróügyességet. Igen, a gumizásra gondolok. Vegyünk 3-4 méter gatyagumit és indulhat a játék. Egyedül is játszható, de hárman a legjobb. Ha már páros lábbal jól megy, csináljuk végig fél lábbal, keresztezett lábbal, vagy emeljük meg a gumi magasságát. Biztassuk gyermekünket, hogy ő is találjon ki különböző ugrás variációkat.
A másik feledésbe merült játék az ugróiskola. Játszhatjuk a hagyományos verziót, de mi magunk is kitalálhatunk ugróiskolát. Rajzoljunk a földre egy 3 x 3-as négyzetrácsot, melyhez találjunk ki különböző feladatokkal, például az első négyzetbe egy lábon kell ugrani, a második négyzetbe páros lábon, a harmadik négyzetbe megint egy lábon, a negyedik négyzetben keresztezett lábbal stb., vagy ugorjunk páros lábbal az első sor középső négyzetébe, majd innen terpeszbe a két szélsőbe, vissza a középső négyzetbe és ki, jöhet a második sor középső négyzet, terpesz, hátra ugrunk az első sor középső négyzetébe páros lábbal, terpesz és ki. A harmadik sornál is ugyanígy járunk el. A variációknak csak a fantáziánk szab határt.
Ugyancsak jó ugróügyességet fejlesztő játék az ugrókötelezés. Ezt is játszhatjuk egyedül, hárman, de akár nagyobb csoportokban is. Több játékos esetében körbe állnak a gyerekek, egy valaki beáll középre és elkezdi pörgetni a kötelet a talaj felett, a többieknek pedig át kell ugrania, akinél elakad a kötél, ő lesz a következő pörgető.
Az ugrálásokat akár a sétáinkba is beépíthetjük. Versenyezzünk, hogy ki tud úgy egy lábon elugrálni a következő villanyoszlopig, hogy közben nem, vagy minél kevesebbszer teszi le a másik lábát. Fontos, hogy nem a gyorsaság számít, hanem mindig a helyes kivitelezés!

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük